Egyéb kategória bejegyzései

Mégsem az az útvonal

Akkor mégsem a vizsga – ki gondolta volna 🙂
1. Az adminisztráció és felterjesztés nem megy annyira egyszerűen.
2. A tervezett időpont választás is nehezedik a téli időjárás miatt.
3. Más lett a vizsgaútvonal.
Mivel kedden lesz a vizsga – elvileg – így nem árt ha kipróbáljuk milyen egy vor adóra repülni, meg nagyjából megnézni az útvonalat.
Az oktató nem ért rá ezért egy másik oktatóval repültem le a Dunakeszi – Lőrinci, Jászberény, Tápióság VOR, Gödöllő – Dunakeszi útvonalat.
Mai érdekesség, az eléggé erős szerencsére szembe szél. Délelőtt még jó idő volt, de induláskor már felerősödött a szél. Szép idő volt, de bizonyos irányokból borult volt. Lőrinci, Jászberényig teljesen jó volt, csak a szögeken kellett módosítani a szél miatt, illetve 2000 lábra mentünk fel mert nem látta az irányítás a jelünket. Ez utána Vorra repültünk volna rá, ha működött volna a repülőgépben a vor műszer, de nem működött. Ezután Gödöllőre a megközelítés egy kicsit korai volt, mert olyannyira volt a szembe szél, hogy gyorsan tudtuk veszteni a magasságot. Dunakeszinél hasonló volt, egy kicsit korábban süllyedtem, de ez sosem baj, ezért van gáz, hogy behúzassuk a gépet. Kb 1 óra 30 perc volt, így szembe szélben a repülési idő.
Most már remélem 2 nap múlva meglesz a vizsga.

Más irány más látvány

A vizsga előtti utolsó alkalommal ugyanezt az útvonalat repültem le, csak a másik irányból. Ki gondolná, hogy ugyanazon az útvonalon visszafelé repülve teljesen más dolgokat is lát az ember. Hát igen – rögtön még Visegrád előtt egy kis külszíni fejtést.
Ezután jött a Visegrádi vár.
Majd egy jó kis turbulens időjárással a hegyek között, ezután meg egy eléggé erős napsütés, de a légkörben a látótávolság nem az igazi, mert nagyon párás – így nem annyira látsz a levegőből messzire. Mindenesetre próbáltam készíteni pár képet a repülőből Eszregomnál is.
Esztergom és Tatabánya között semmi érdekes. Viszont Tatabánya után megint egy külszíni fejtésbe futottam azaz repültem 🙂 .
Majd vissza Dunakeszire. Solymár előtt persze kivételesen kikerültem a dombokat, mint hogy átmenjek rajta.
Ami még meglepő volt, Visegrád előtt, hogy egyszer csak azt láttam hogy egyszer csak egy Cessna elhúzott a jobb szárny alatt. Na a másik rögtön el is kezdett az irányítással rádiózni, hogy itt volt egy repülőgép, volt-e repülési terve stb… Persze volt. Én nem is rádióztam, mert már az esemény megtörtént – azt meg már minek kommentálni ami megtörtént. Egyébként az irányítás szokott szólni, hogyha valami forgalom van a környékünkön, de ez csak tájékoztatás. A fő hogy nézzünk ki a kabinból, mert nem mindenkinek kell repülési tervet leadnia.
Hát akkor ennyit egy PPL(A) a kiképzésről. Jöjjön a vizsga…

5+6 iskolakör egyedül

Sok mindenről nem tudok beszámolni, csak tökéletesítem az iskolaköreimet. Ami esetleges plusz fejlődés az az, hogy másokra is kellett figyelni, mert 3-an is iskolaköröztünk egyszerre.

Így mentem 5 iskolakört majd egy kis pihi és megint 5 iskolakör egyedül.

Ami viszont előre lépés volt, hogy a végleges pilot logbookomat elkezdtem kitölteni és rendbe rakni a repült időket, illetve a képzés adminisztrációját is sikerült egy kicsit tovább görgetni, na persze még nincsen kész, de 2-3 órát már rászántam és a nagyobbik része ami az én dolgom volt az kész. Illetve a gyakorlati vizsga díját is befizettem NKHnak.

Ellenőrző repülés

A folyamatos oktatás nagyon nehéz, főleg ősszel amikor néha jó idő van néha pedig rossz. Így adódott, hogy megint kimaradt két hét. A harmadik héten viszont volt terv a csütörtök és a pénteki repüléssel kapcsolatban is. Igaz amikor kiértem akkor nem jó hírrel fogadtak. Nem volt jó a porlasztófűtés (főleg leszálláskor használatos, amikor esély van arra, hogy a üzemanyag meg vagy rá fagy az üzemanyag ellátó rendszerben, így dugulást okoz, ami pedig motorleálláshoz vezethet). A szerelő szétszedte a gépet, ekkor viszont kiderült, hogy a kipufogó cső is el van repedve, amit pedig hegeszteni kellene. Hát nem lett kész még másnapra sem a gép. Így végül egy hónappal később tudtam újra repülni. Ekkor viszont egy ellenőrző repülés volt. Ami azt jelenti, hogy egy másik pilóta megnézni, hogyan kezelem a gépet. Csináltunk 2 iskolakört, meg kimentünk a légtérbe, fordulókat és átesést csinálni. Átesést ezzel a géppel egyébként nagyon nehezen lehet végezni, inkább csak liftezik.

Végül minden rendben ment. Ezután jött újra az egyedüli iskolakörözés. Ami szintén tanulságos volt, minden ment ahogy kell, csak most nem volt külső kontroll, így az utólagos ellenőrzéseket is el kellett végezni. 5 iskolakör után eléggé jól összeálltak a dolgok. A terv továbbra is iskolakörözés, “mert ez a repülés alapja és az A-ból B-be repülésből nem lehet sokat tanulni…”

Így holnap továbbra is egyedül iskola körözés van napirenden.

Visszatérek vagy újrakezdem?

Hát az elmúlt közel 3 év érdekes része lesz az életemnek – legalábbis repülés szempontjából. Én erősen próbálkoztam, de az élet máshogy hozta. Így ugyan párszor repültem az elmúlt 2 évben, de nem igazán maradt belőle írásos emlék. Igazából ami akadályozta a repülést, a hatósági elméleti vizsga megszerzése. Na nem azért mert olyan nehéz lenne, de úgy látszik az adminisztráción sikeresen fennakadtam.  Röviden a lényeg, felkészültem elméleti vizsgára, de a klub  nem tudott lejelenteni így nem mehettem. Majd márciusban is kértem a klubbot hogy terjesszen fel, de nem nagyon jött válasz. Később kiderült, hogy vezetőség váltás történt nagy hirtelenséggel és nem volt aláírási jog. Teltek a hetek és a hónapok majd az újabb hónapok. Közben a lelkesedés csökkent – 2 gyerek mellett, munkahely váltás miatt volt bőven program. Majd megint a nyugalmasabb lett az élet, és újra felvettem a fonalat. Bár a lejelentés továbbra sem sikerült egyszerűen, de végül tavaly szeptemberbe meglett az aláírás – Októberbe vizsga. Szabadság már nem volt, két gyerek meg igen. Így úgy voltam, hogy amin elsőre átmegyek az megvan, a többire már célirányosan tudok készülni.

Vizsgára készülés

Vizsgára készülés

Meglepően jó eredménnyel zárult 2 rész nem sikerült – pont ezt a két részt hagytam ki mert nagyon terjedelmes a könyvben (meteorológia és a navigáció). Igaz meteorológiából 1-el több jó választ adok akkor az is meglett volna (80%-ot kell elérni minden témából). De minden esetre én sikernek könyveltem el a dolgot, és gondoltam 1 hónap múlva meglesz a másik kettő is. Amire nem számítottam, hogy megint nem lesz egyszerű a klub részéről felterjeszteni vizsgára (máig nem értem miért). De télen úgysem repülünk, így nem siettem. Viszont márciusban elfogyott már a cérna. Írtam 1 levelet és másnapra megvolt a papírmunka – így májusban el is tudtam menni vizsgázni (Áprilisi lehetőség sajnos már tele volt és én éppen egy tanfolyamot tartottam egy cégnek). A lényeg az hogy sikeres volt a vizsga. Na gondoltam innentől már minden menni fog….

Inkább döcög. De úgy néz ki, hogy végül érkeztek értelmes emberek a klub életében és lassan minden újra beindul. Persze nem a tervek szerint, de ha minden jól megy akkor augusztus II. felében – ha visszajön a repülőgép motorja a nagy felújításról – el tudunk kezdeni repülni.

Az adminisztrációs problémáknak annyi előnye van, hogy egy csomó órám nincsen feljegyezve (pl.: tavaly is repültem már egy alsószárnyas géppel pár órát), amit most újra lerepülhetek. Kíváncsi leszek ebből mi valósul meg, de mint mindig most is próbálok optimista lenni.

Útvonal repülések – Börgönd

A kovetkezo utvonal egy nagyobb korv volt Budapest korul: Godollo – Tapiosag – Ujhartyan – Kiskunlachaza – Borgond – Budaors – Janos hegy – Dunakeszi – Godollo.

Börgönd - Gödöllő kör Budapest körül

Börgönd – Gödöllő kör Budapest körül

Ez egy 1 óra 44 perces kor volt 4 leszallassal. Egyebkent a legtobb ido a tervezessel megy el a mar emlitett dolgok miatt (repuloter informaciok beszerzese). Itt egy pelda az alap adatok szamitasara: Borgond – Godollo alap adatok. Borgondon, meg Budaorson nem szaltam meg le, ugyhogy legalabb volt valami ujdonsag is. Egyebkent voltam volna repulni korabban is, de mostmar a reggeli idopontok sem jok, mert Godollo mellett mindig kod van reggelent, es 5km latotavolsag alatt a szabalyok nem engedik meg a latva repulest. Mostmar repulesi tervet is leadtunk, ugyhogy a informacios szolgalattal is kellett beszelgetni. Kulonosebb probelma nelkul ment lenyegeben. Viszont aprobb hianyossagok illetve pontattlansagok voltak. Ja egyebkent megkaptam a legiforgalmi terkepet (ICAO legiforgalmi terkep) ami egy kicsit mashogy nez ki mint a megszokott navigacios terkep (klikk a kepre) – tobb informacio van rajta illetve a kulonbozo legterek is lathatoak.

Azert, hogy egy kicsit hatekonyabbak legyenek a repulesek a tovabbiakban en javasoltam a nagyobb korok megtetelet, mert igy jobban gyulik az ora, masreszrol messzebb tudunk menni, es kevesebbszer kell szabadsagot kivenni. Ugyhogy lekozelebbi utvonalunk a Balaton korul lesz – szepnek igerkezik.

Útvonal tervezés

A mostani alkalommal kb 1,5 óras utvonalat repultunk. Ehhez jot meg az utvonal tervezes elotte. Szerintem kb 2 – 2,5 ora lehetett osszesen. Irok egy kicsit az utvonal tervezesrol, mar csak azert is mert sikerult kepeket csinalom igy lehet hogy mas is megerti a dolgokat kit erdekel.

Felszereles

  • A legfontosabb a navigacios terkep (sajnos en meg nem kaptam meg az enyemet, ezert az okatejét hasznalom jelenleg). Erdemes laminaltatni, mert ossze kell vonalazni
  • Alkoholos filc – csak azert hogy le lehessen mosni a laminalt terkeprol (Timitol kaptam)
  • szogmero (elvileg 360 fokos a jo, de en csak a Timitol valami gyerek szogmerot kaptam)
  • Vonalzo – ezt nem talatam, de szerencsere volt a repulogepben
  • papir
  • internet, vagy barmi amirol megtudod a frekvenciakat meg a palyairanyokat

Nem is kell sok minden. Egyebkent valahogy a tervezes igy nez ki a tervezes utan a terkep (a korabbi utvonalaim is lathatoak feketevel):

Útvonal tervezése

Útvonal tervezése

Utvonal tervezes
Ha megvan az utvonal (Godollo, Tapiosag, Dunaujvaros, Kiskunlachaza, Janoshegy, Dunakeszi, Godollo) akkor:

  1. A terkepen megkeresed a megfelelo pontokat es szepen sorrendben osszoketod oket a vonalzoval.
  2. Szögmérés - Milyen irányban halad majd a repülő

    Szögmérés – Milyen irányban halad majd a repülő

    A terkepen keresel egy eszak – deli segedvonalat (narancssárga ezen a terkepen) es a szogmerot kozepet oda rakod ahol a fekete vonal metszi es a sakalrol leolvasod hogy eszakhoz kepest milyen szogben kell repulni. Például Dunaujvaros 225 fokra van Tapiosagtol. A szogmero ugyan 45 fokot mutat, de csak azert mert nem 360 fokos, eszaktol ehhez meg hozza kell adni 180 fokot. Igy jon ki a 225 fok.

  3. A vonalzoval lemered a tavolsagot ket pont kozott. Az elozo szakaszon ez 15,4 cm.
  4. Megszorzod a meretarannyal (alltalaban 1:500 000 terkep hasznalatos), illetve atvaltod tengeri merfoldre. Esetunkbe 15,4*5=77,0 km. 77/1,852=41,57 NM (tengeri merfold).
  5. Kb 80 csomos tazo sebesseggel szoktunk szamolni. Ez kb azt jelenti hogyha a tengeri merfoldet elosztod 1,33-al akkor kijon, hogy hany percig fog tartani az adott szakas lerepulese. 41,57/1,33=31,26 perc.
  6. Ezt minden szakaszra elvegzed.
  7. Osszegzed az idot. Nalun ez 80 percre jott ki. A gep 1 ora alatt 6 gallon uzemanyagot fogyaszt. igy konnyen kiszamolhato hogy 8 gallon uzemanyag kell az utvonal repuleshez.
  8. Ehhez jon meg hozza a navigacios tartalek ami 30 perc. Igy 11 gallon uzemanyaggal kell felszallni.
  9. A repulogep tankjaban levő uzemanyag ellenorzese, ha szukseges potlasa.

Igy az utvonalat mar le tudjuk repulni, de ha le is akarunk szallni akkor erdemes vazlatot csinalni a repterhez. Ez egy kicsit trukkos de nem egy atomfizika.

  1. Repülési irányból nézve hogyan terül el a repülőtér

    Repülési irányból nézve hogyan terül el a repülőtér

    Repuloter palyajanak felrajzolasa a mi szemszogunkbol. Ez azt jelenti, hogy Dunaujvaros 140 illetve 320 fokban van a repuloter eszakhoz mérve (nyilvan azert van ketto mert nem mind a ket iranybol le lehet szallni elvileg). Tudjuk hogy milyen iranybol jovunk (225 fok), igy kiszamolhato hogy hogy a 320 fok fele mutato palya a 225 fokhoz kepest 95 fokkal van elfordulva. Ha ez felrajzoljuk, akkor tudni fogjuk, hogy milyen iranybol szamithatunk a repuloterre, igy konnyebben meg lehet talalni.

  2. Az iskolakort ir erdemes felrajzolni, illetve annak a magassagat is. Jelen esetben bal koros es 1400′.
  3. Repuloter frekvenciaja illetve ha van informacios szolgalat amit erintettunk annak is felirjuk a frekvenciajat (Dunaujvaros: 130,80, Keleti tajkoztato 133,00, illetve északi tajekoztato 119,35). Nyilvan mivel Dunaujvaroshoz erkezunk ezert eloszor a 119,35-ot majd atterunk a 133,0 es a repter kozeleben a 130,80-as frekvenyiara tekerunk at.
  4. Repülőtér jellegrajz - hangárokkal, szélzsákkal es az iskolakörrel

    Repülőtér jellegrajz – hangárokkal, szélzsákkal es az iskolakörrel

    A repuloter jellegrajzat, illetve a szelzsak helyet. Ez azert fontos, mert tudni kell merrol fuj a szel, hogy szellel szemben tudjal leszallni. Elofordulhat hogy senki nincsen a repteren es akkor berepulsz a szelzsak fole es megnezed hogy melyik iranybol szalsz majd le. Ezt nekem is meg kellett tennem Kiskunlachazan, mert csak en hasznaltam a repuloteret.

  5. Ezt az osszes repterre felrajzolod ahol erinteni akarod a repteret.

Eletem elso ilyen terve igy nez ki (hat nem gyonyoru 🙂 ):

Első útvonal tervezesem

Első útvonal tervezesem

Utvonal repules
Ha minden keszen van akkor lehet is indulni, szokasos ellentorzesek, es mivel minden jo volt indulas. Az utvonal soran par erdekes dolog tortent.
Pl.: Lattunk termiket es annak a kialakulasat. Elsore nem esik le? A termik a meleg felszallo legaramlas. Szine? Nincsen. Az okatot meg is jegyezte, hogy le kellett volna videozni, mert nagyon ritkan lehet latni. Esetunkben az tortent, hogy firssen volt szantva a terulet, ezert az apro felemelkedo por nagyon jol lathatoan megjelenitette a termikeket. Elejen meg sok apro fel tarto legaramlat volt, ami egyre kozelebb kerult egymashoz mig vegul osszealt egy nagy termikke. Jol nezet ki.

A harmadik utvonal repülésem

A harmadik utvonal repülésem

A masik volt a Kiskunlaházai repuloter, egyreszt mert be kellett repulni a szelzsak fole, masresz az elso olyan repuloter ami betonpalyas volt. Igy keskenyebb is volt, illetve sokkal korabban el tudtunk emelkedni, mint ahogy azt a tobbi fuves repteren megszoktuk. Persze errol tanultunk, de az csak szavak, hogy kissebb a surlodas meg blablabla. Ami fura volt, hogy kozepre kellene leszallni, de te bal oldalt ulsz a gepben, igy nem esik egybe a kozepvonal es a gep kozepvonala. Illetve az is fura hogy keskenyebb a palya hiszen a betonrol nem megyunk le a fure.
Masreszrol az okato megjegyezte, hogy nem erti, hogyha a szelzsakot kell nezni akkor minden tanulo elkezd sulyedni a geppel. Na en megmondom hogy ez azert ven mert ha kicsit elore dontod a gepet akkor jobban latsz, tehat osztonosen szerintem egy kicsit mindenki bedonti.
A navigacio meg minidig nem tokeletes, neha ossze lehet teveszteni a hazcsoportokat foleg ha nagyon kicsi a telepules es surun vannak egymas mellett. Persze ez aprobb elteres, de azert jo lenne az egyenes vonalon tartani a gepet. Egyebkent nagyon szeles es termikes volt az ido, folyamatosan emelkedtunk vagy sulyedtunk. Amig ezeknek a korrekciojat vegeztem addig pedig nem tajekozodtam, foleg emelekedes soran akkor meg nem latok semmit elore 🙂

Koroztunk meg egy ket helyen, ahol valakinek a haza vagy valami erdekes dolog van. Ilyenkor alacsonyabbra megyunk es jol megnezzuk hogy otthon vannak e. A masik vicces dolog amikor az oktato megtamadta a Janoshegyi kilatot. Na nem mindha en nem tudtam volna, de azert az okato plusz manovereit en nem csinaltam volna meg (az okatotom rengeteget repult, vontattot vitorlazo gepeket, illetve nagyonsokat repult alacsonyan). Na a lenyeg hogy kozel mentunk a toronyhoz a bameszkodok legnagyobb oromere, akik lathatoan elveztek, hogy valami dinamukusat is lathatnak a kilatobol nem csak a tajat. Es nyilvan erre az esely kb nulla, hiszen nem sokszor repul erre kis gep, plane akkor amikor emberek vannak a toronyba. Ezutan meg belehalgattunk a Ferihegyi forgalomba egy kicsit (angol kommunikacio). Majd szepen visszamentunk Godollore.

Ma hazifeladatot is kaptam: Maklár, Eger, Gyongyos, Bercel, Godolo utvonalanak a megtervezeset. Igy az oktato terkepet is elhoztam, ezert tudtam kepeket kesziteni.

Este meg is csinaltam a repulesi tervet:

Ha valakit erdekelne az ures sablon (en is kinyomtattam parat, hogyha a repteren vagyok es ott kell tervezni akkor is legyen):