elmélet kategória bejegyzései

Visszatérek vagy újrakezdem?

Hát az elmúlt közel 3 év érdekes része lesz az életemnek – legalábbis repülés szempontjából. Én erősen próbálkoztam, de az élet máshogy hozta. Így ugyan párszor repültem az elmúlt 2 évben, de nem igazán maradt belőle írásos emlék. Igazából ami akadályozta a repülést, a hatósági elméleti vizsga megszerzése. Na nem azért mert olyan nehéz lenne, de úgy látszik az adminisztráción sikeresen fennakadtam.  Röviden a lényeg, felkészültem elméleti vizsgára, de a klub  nem tudott lejelenteni így nem mehettem. Majd márciusban is kértem a klubbot hogy terjesszen fel, de nem nagyon jött válasz. Később kiderült, hogy vezetőség váltás történt nagy hirtelenséggel és nem volt aláírási jog. Teltek a hetek és a hónapok majd az újabb hónapok. Közben a lelkesedés csökkent – 2 gyerek mellett, munkahely váltás miatt volt bőven program. Majd megint a nyugalmasabb lett az élet, és újra felvettem a fonalat. Bár a lejelentés továbbra sem sikerült egyszerűen, de végül tavaly szeptemberbe meglett az aláírás – Októberbe vizsga. Szabadság már nem volt, két gyerek meg igen. Így úgy voltam, hogy amin elsőre átmegyek az megvan, a többire már célirányosan tudok készülni.

Vizsgára készülés

Vizsgára készülés

Meglepően jó eredménnyel zárult 2 rész nem sikerült – pont ezt a két részt hagytam ki mert nagyon terjedelmes a könyvben (meteorológia és a navigáció). Igaz meteorológiából 1-el több jó választ adok akkor az is meglett volna (80%-ot kell elérni minden témából). De minden esetre én sikernek könyveltem el a dolgot, és gondoltam 1 hónap múlva meglesz a másik kettő is. Amire nem számítottam, hogy megint nem lesz egyszerű a klub részéről felterjeszteni vizsgára (máig nem értem miért). De télen úgysem repülünk, így nem siettem. Viszont márciusban elfogyott már a cérna. Írtam 1 levelet és másnapra megvolt a papírmunka – így májusban el is tudtam menni vizsgázni (Áprilisi lehetőség sajnos már tele volt és én éppen egy tanfolyamot tartottam egy cégnek). A lényeg az hogy sikeres volt a vizsga. Na gondoltam innentől már minden menni fog….

Inkább döcög. De úgy néz ki, hogy végül érkeztek értelmes emberek a klub életében és lassan minden újra beindul. Persze nem a tervek szerint, de ha minden jól megy akkor augusztus II. felében – ha visszajön a repülőgép motorja a nagy felújításról – el tudunk kezdeni repülni.

Az adminisztrációs problémáknak annyi előnye van, hogy egy csomó órám nincsen feljegyezve (pl.: tavaly is repültem már egy alsószárnyas géppel pár órát), amit most újra lerepülhetek. Kíváncsi leszek ebből mi valósul meg, de mint mindig most is próbálok optimista lenni.

Elméleti tanfolyam

Elméleti alapok
Igéretemhez hiven irok egy kicsit az elmeleti kepzesrol, illetve az alapokrol, hogy lassatok azert ez megsem teljesen olyan mint egy B kategorias jogositvany megszerzese. Na nem sokkal nehezebb, ha eppen mindenhez ertesz, na persze en nem ilyen voltam igy azert tanulni kellett, nem is keveset.

Tanfolyam
Tavaly novemberben  (2012.11.12) indult az elmeleti kepzes hetfon es csutortokon 17.00 tol. Alltalaban 20.30 es 21.30 kozott lett vege az eloadasoknak, attol fuggoen, hogy milyen sok kerdes volt, milyen egyeb dolgokat kerdeztunk / meseltek es persze, hogy az aznapi anyagreszre mekkora terjedelmu. A tanfolyam egeszen Aprilisig tartott. Nyilvan husvet es karacsonyi heten szunet volt, de amugy azert ez meg idoben sem keves. Foleg ha hozzaszamoljatok, hogy elotte munka utana hazautazasa es masnap ujra munkanap volt. Az anyagok tobbsege sem olyan amit mar tanultam volna, igy mindig lehetett volna valamit meg olvasni, tanulni ha az embernek lett volna ideje. A kovetkezo konyvbol tanultunk: PPL kézikönyv – A repülőgép-vezetés elmélete 466 oldalas es A4-es formatum két hasábos. (http://www.pplkonyv.hu/index.php?c=1&p=181). A temakorok elegge valtozatosak, a fontosabb illetve a terjedelmes temakoroket kiemeletem. Emellett voltak meg a jogi illetve a torvenyi hatterek ismerete – ezek a dolt, alahuzott temakorok.

Temakorok:

  • Mechanikai alapismeretek
  • A légkör
  • Aerodinamika
  • Szilárdságtan
  • Szerkezettan
  • Motortan
  • Műszertan
  • Elektromosságtan és rádiótechnika
  • Légialkalmasság és üzemeltetés
  • Meteorológia
  • Légiközlekedési jogi alapismeretek
  • Repülési szabályok
  • Rádiótávbeszélő-kezelési ismeretek
  • Repülési gyakorlatok és eljárások
  • Repüléstervezés
  • Navigáció
  • Pszichológiai alapismeretek
  • Repülésélettan
  • Elsősegélynyújtás

 Azert lathato, hogy a szilarsagtan, szerkezet tanon kereszul az elektromossagtan, motortan at eljutunk a meteorologia illetve az aerodinamika teruletere, illetve tovabbhaladunk a radiozashoz majd a navigaciohoz illetve a repulestervezesig. Emellett meg van meg a pszichologia, elettan (orvosi dolgok) illetve az elmaradhatattlan elsosegelynyujtas. Ha ez nem lenne elegendo van egy kis jogi blabla is amit szerintem a legtobb ember szamara nehezen mesztheto illetve nehezen foghato meg a lenyeg. Itt ugyanis jelentosege van hogy mikor milyen szo van, es nem lehet csak ugy osszefoglani, mert akkor persze mas lesz a jogallas :-). Tehat finoman szolva is eleg vegyes a tananagyag, igy a dolgok nagyrészet kozel nullarol kell megtanulni, persze szerencsere a legtobb dolog logikus es az azert eleg sokat segit. Kiveve persze a jogot, na ott nem segit semmi.

Egyebkent az elmeleti tanfolyam ara valahol 120.000Ft korul mozog, igy mindenkinek csak ajanlani tudom, aki szeretne egy kicsit szelesiteni a latokoret.

Ahogy en megeltem a tanfolyamot
Ahogy latjatok azert ez elegge szerteagazo tananyag es nem lehet minden egyes temakorrel kulon embert raallitani. Kb 4-5 okato adta le az elmeletet, ki jobban ki rosszabbul. Nyilvan ennek a megitelese nehezkes, mert a korosztály illetve az eloadok tipusa is vegyes, es mindenkinek megvan a maga elkepzelese, hogy egy eloadasnak hogyan kell / kellene kineznie. Egy dolgot azonban nem lehet vitatni, minden oktato gyakorlattal rendelkezett es tudta hogy mit beszel. Volt olyan okato aki repulogepet vezetett, volt aki oktato pilota, volt aki murepulo pilota es volt aki szerelo volt. Igy a legfontosabb temakoroket olyan ember tartotta aki igenis tudta hogy mirol beszel. Hogy lehetne jobban is felkeszulni az eloadasokra? Nyilvan igen, de ez mindig elmondhato. Voltak temakorok amik senkinek nem volt az erossege es ezeken az orakon erzodott is, de a legtobb ilyen ora is meg az elfogadhato szint folott volt. A sved kikudetes miatt egy par orat kihagytam, de ha jol emlekszem peldaul a elettani dolgokat pont az az ember mondta el aki a konyvben azt a fejezetet irta. Letszamot tekintve kb 8 korul lehettunk. En nem tudom, hogy ez mennyire fenntarthato, de azert biztos volt kb 150 – 200 ora. Ha meg csak 150 oraval szamolunk is akkor egy orara kb 6500 forint jon ki es ebbol kell kifizetni az okatot, a terem futeset, amortizaciot (projektor, terem, epulet), a szervezest es minden egyebet. Tehat gyanitom ez ha nullara kijon akkor mar jo, illetve az oktatok nem kapnak tobb ezres fizetest, hanem a klub elet reszekent valaljak el. Mindamellett meg mindig azt mondom, hogy igy is kiemelkedobb volt a kepzes mint ami a BP.i Muszaki Egyetemen tapasztaltam (nyilvan itt is tiszelet annak az egy ket oktatonak aki probalt normalisan felkeszulni es szinvonalat tartani). Persze lehetne tanart felvenni, aki elmagyarazza, de ha nincsen gyakorlata mellette akkor az hamar kijon, igy sokkal jobb volt. Mindenkinek volt tapasztalata esetlegesen nem volt annyira varazslatos eloado, vagy annyira nem keszult fel az aktualis orara.

Egyebkent igy gyerek es munka mellett nem volt egyszeru, nem egyszer en magam is orultem, hogy mondjuk 21 ora elott veget ert a tanfolyam, nem mellesleg azert, mert masnap esetlegesen meg munka utan a masodalasban is ledolgoztom 8-9 orat. Nem mondom, hogy nem voltam faradt, viszton azt igen is allitom, hogy nem hanyagoltam el a csaladi eletet. Igy is megvoltak azok a napok amikor en furdettem, altattam es emellet hetvegen, hetkoznap delutan a gyerekkel is jatszottam foglakoztam. Emellett egyebkent a Timi is csinalta a sajat kepzeseit, ugyhogy minden szervezes kerdese. Igaz az hogy mindenkinek arra van ideje amire akarja hogy ideje legyen. Kifogast konnyu talalni, de azert az akkor is kifogas marad, nem? Nyilvan egyebkent a nagyszulok is besegitettek, de 1 nap/het volt a maximalis segitsegkeresunk. Persze voltak olyanok hogy a nagyszulok tobbszor szerettek volna jonni, de ki ne talalkozna a Mateval hetente 2x 🙂

Vizsgara keszules
Ahogy mar irtam is, a vege fele mar nem tudtam jelen lenni az orakon ezert ezeket az orakat a konyvbol kellett feldolgoznom. Na egyebkent svedorszagban sokkal nehezebb volt a tanulas. Az egesz napi angol beszed mellett este hazaerve, vacsora fozes altatas majd este 21tol tanulas, nem igazan jott be. Alltalban 10 perc mulva aludtam, mivel csak az agy volt ilyenkor, mert a masik helysegben a Mate mar aludt – ameriaki konyha hatranyai. Raadasul ez nem olyan mint amikor elmesz otthonrol. Ha otthon vagy nagyon nehez nem oda menni a gyerekhez amikor eppen sir, nevet vagy barmi mast csinal. Igy legtobbett alltaban repulotakon haladtam amikor egyedul repultem, illetve amikor a Timi elutazott egy par napra a gyerekkel haza illetve egy-ket orat amikor a Timi elvitte setalni a gyereket. Persze emellet a Timinek is kellett keszulnie az uveges vizsgajara es mivel az elobb volt, igy sokszor volt olyan is, hogy en vittem el hetvegen vagy eppen hetkoznap este meg setalni a gyereket. Ez sem volt egyszeru, de megoldottuk es igen kozel sem kellemes es igen csak faraszto volt. Miutan hazajottem es elkezdtem a szabadsagomat, csak 5-6 nappal kesobb mentem el vizsgazni, es igy egesz napos felkeszules mellett sikerul elerni azt a szintet mivel a legtobb temakorben boven tulteljesitettem a minimum 75%-ot. Egyebkent ez csak belso vizsga volt, valamikor nemsokara meg kell menni allami vizsgara is, de legalabb ekkor mar van gyakorlatom is tehat egy csomo kerdesre nem kell megtanulni a valaszt, hiszen a gyakorlati tudas miatt rogton tudja az ember mi a helyes. Nem azt mondom, hogy nem kell ra keszulni, sot eleg komoly a vizsga, de azert nem teljesithetettlen.

Korosztaly, diploma, nyelvtudas
Utolso dolog amirol meg emlitest szeretnek tenni az a prekoncepcio illetve hogy szamomra mi termeszetes es hogy ez kozel sem termeszetes mindeki szamara. Na persze ebben van mar nem is keves tapasztalatom, de a tanfolyam elso par alkalmaval sokat beszelgettunk egyeb dolgokrol is hiszen mindenkinek van egy jo par kerdese ami eddig nem volt vilagos. En peldaul azutan erdeklodtem hogy igy 2X evesen mennyire vagyunk elkesve a kepzessel (nyilvan a legtobb ember peldaul meg 17-27 eves kora kozott megszerzi a B kategorias jogositvanyt, igy ha valaki 40 evesen al neki az megkesettnek mondhato). A meglepetesemre egyaltalan nem nyilvan egyebkent volt olyan is aki 20 alatti vagy a koruli, de kb 35 ig teljesen normalis, ugyanis alltalban ezt mar nem a szulok fizetik, tehat elotte ossze kell ra szedni a penzt, es alltalban ez nem 2-3 honap alatt jon ossze (persze, kiveve ha kulfoldon dolgozol spartai korulmenyek kozott, nemde???).

A masik ami nekem fel sem merult problemakent, de masok erre konkretan rakerdeztek, hogy a kapitany csak az lehet akinek van diplomaja. Hat igen, nekem van 3 is, de ezekszerint vannak olyanok a kik repulogepet vezetnek de nincsen diplomajuk? Van nem is keves. 5-6 tanfolyam kell, hogy pl az uj solyom legitarsasagnal kapitany lehessel egy gepen es csak az utolso kapitanyi tanfolyamnal kovetelmeny a diploma. Masod pilota lehetsz diploma nelkul is. Hobbi pilotahoz meg eleg ha kb olvasni tudsz :-). Egyebkent ha megnezitek a temakoroket, azert ugy gondolom hogy egy diploma megszerzese egyszerubb is lehetne akar hiszen itt sokkal szerteagazobbak a temakorok. Egyebkent a kepzesi ido vetekszik az egyetemen eltoltott 5 evvel is, de a foiskolai 3 evvel mindenkeppen. Erdekesseg, hogy a volt Malevnel eleg sok embernek volt Zenei vegzetsege az is foleg egy videki oktatasi intezmenybe szerezte. Tehat aki azt gondolja minden pilota diplomas az teved.

Nyilvan ezutan mar kisebb meglepeteskent ert, de megint felmerult, hogy aki hivatasos pilota akar lenni, az meg most kezdje megtanulni az angolt ha nem beszeli. Na ez megint fura volt, mert alltalban a fiatalok mar valamennyire beszelik az angolt. Na kiderult hogy nem. Volt olyan aki egyaltan nem, es volt olyan aki nemetes volt. Nem tudom mikor tiljak be az egyeb nyelveket, de az vicc, hogy a mai vilagba meg van olyan iskola ahol a nemetet lehet valasztani fo nyelvnek. En mar kotelezone csak angolt oktatnek, es aki kar meg mellette tanulni mas nyelvet az vegye fel pluszba. Ennyire hogy lehet kiszurni emberekkel, nem is ertem. Tehat amellett hogy nem mindenki diplomas, nem minden fiatal beszel Angolul, illetve van olyan fiatal aki egyaltalan nem tud semmit angolul. Na ez azert szamomra meg most is meredek, de ez van.

Kb ennyit gondoltam elsore a tanfolyamrol irni, hogy nektek ez erdeks volt, vagy unalmas azt nem tudom megitelni, de majd 10 ev mulva elolvasom es itelkezek magam felett.

 

A szocializmus él es élni fog

Mi, a szocializmus hősei

A repülés elmélete és technikaja - A. A. Zsabrov

A repülés elmélete és technikaja – A. A. Zsabrov

A kotelezo oktato konyv mellett (A4 tobb mint 450 oldal) vettem ket antikvariumi konyvet is a repulesrol. Egyiket ismertem mert az egyik oktato behozta orara es ajanlotta is, hogy abban csak a lenyeg van leirva, mert az uj konyv neha tul reszletes. A lenyeg hogy az egyik konyv A repülés elmélete és technikaja A. A. Zsabrov-tol (1953) tartalmaz egy igazan szep bevezetot. Ezt szeretnem megosztani veletek, mert lehet, hogy ilyet meg latni fogunk az eletunk soran 🙂

Ime:

A repülés elmélete és technikaja - bevezető 2/1

A repülés elmélete és technikaja – bevezető 2/1

A repülés elmélete és technikaja - bevezető 2/2

A repülés elmélete és technikaja – bevezető 2/2

Jelenleg meg nincsen repules mert motorcseret vegeznek a repulogepen, bar lehet hogy ezt mar irtam, de elvileg jovohettol ujra beindul a munka.

 

Kilebegtetes oldalszélben

Szokasos idojaras
A mai nap ugyanugy indult mint az eddigi osszes alkalom azaz megallapitotuk hogy ez az ido tokeletesen alkamaltlan a repulesre. Ma annyi nehezites volt, hogy nem csak oldalszel volt hanem csak szellokesek voltak. Ez azert kulonosen jo mert ezeket a korulmenyeket keszakarva eleg nehez elolallitani es szimulalni :-). Engem egyebkent nem annyira zavar, mert megtanulni autot vezetni is telen kell, nem pedig nyaron. Ha ilyen korulmenyek kozzott megy a leszallas akkor barhol menni fog.

Gepatvetel es indulas
Reggeli kezdes gepatvetel volt. Ejszakara le van kotozve a repulogep, hogy a szel ne tehessen benne kart. Atneztuk a gepet az elejetol a vegeig, aljatol a tetejeig. Foleg egyebkent a legcsavart illetve a mozgo alkatreszek bekoteseit kell atnezni plusz az üzemanyaggal kapcsolatban egy-ket dolgot.Ezutan jott egy kis hideg gép inditás, meg a felszallo pontra gurulas, ujjabb ellenorzes es felaszallas.
A mai feladat annyi volt, hogy a repuloter teljes hosszaban kb. 1-2 meter magasan hosszaban vegigrepulni. Igy nem is nagyon mentunk el a reptertol, hanem eloszor az iskola koron, majd a kis iskolakoron koroztunk (kisebb, mint a normal iskolakor, 500′ lab utan 180 fokos fordulat, majd a masikvegen megint 180 fokos fordulat, majd leereszkedes) es leszallas nelkul fold felett kilebegtetve vegigmentunk a reptere felett, majd ujra.

Forgalmi szituacio – radiozas
A elso felszallas utan radiozas kovetkezett (oktato alltal, bar mar nem emlekszem pontosan a szovegre ezert az idezojel inkabb kiemeles mintsem idezet).
– Mi: “HA-CPL bal kis iskolakor 1300 labon”
—–
– A gep: “HA-XXX 31palya bal 3-asbol le es tovabb”
Mivel mi kiskoron mentunk es elobb erunk oda ezert az oktato ujra radiozott.
– Mi: “HA-CPL 31-es palyat bal kiskoron 1-es sorszammal”
– A gep: “HA-XXX vettem akkor mi a 2-es sorszammal erkezunk”
– B gep: “HA-YYY hosszu falra besorolunk 3-as sorszammal”
Ennyi es nem tobb. Egyebkent a B gep valamilyen masik helyrol jott, es nyilvan leszallas elott be kell sorolni valahol az iskolakorre. Szoval nem kell tulzasba vinni a radiozast, viszont a minimalis infot at kell adni. Na nem is lett olyan helyezet mint az elozo alkalomkor volt. Egyebkent ha van egy szituacia akkor el kell mondani mi lesz. Az okato mondta hogy mi leszunk az 1-es sorszamuak. Nem elkezdunk szavazast nyitni a temarol mert addig minden gep mar valahol mashol lesz. Mindenki mas tudja, hogy mi marpedig kis korrol elsokent fogunk leszallni. A tobbi gep meg az csinalja amit tud (ha messze van semmit, ha kozel van akkor kesobb fordul egy kicsivel).

Kis iskolakör

Kis iskolakör

Kilebegtetes

Talan 5-6 kort csinaltunk (ezzel el is ment kb. 1 ora). Hat egyebkent nem egy konnyu feladat, legalabbis 1,5 repult oraval :-). Eleg nehez megszokni hogy a gep milyen magasan van, ugyanis elorefele nezel, es nem annyira latod a foldet, persze nezhetsz oldalra is, de akkor meg nem latod hogy merre megy a gep. Ez nem lenne problema, de mivel nekunk szellokeses oldalszelunk volt, igy folyamatosan kellett kuzdeni, hogy a leszallo palya folott maradjak. Nyilvan ha volt szel akkor a gep orra a hangarok fele nezett, de a gep egyenesen repul, ha abba maradt a szell akkor meg a hangarok fele ment a gep, ha ezt korrigaltad akkor egeszen addig jo volt amig a ujra meg nem jelent a szel. Persze ilyenkor eloszor a gepen billentett egyet (tehat az egyik szarny kozelebb volt a foldhoz mint a masik), ez azert nem annyira jo foleg 1-2 meter magasan. Na amig ezeket helyre raktam (vizszintes gep, palya hossztengelye szerinti haladas), addigra mar nem 1-2 meter magasan voltam hanem 5+.

Szélrátartás a reptér felett kilebegtetéskor

Szélrátartás a reptér felett kilebegtetéskor oldalszélben

Ilyenkor meg az okatot szolt hogy mar megint magasan vagyok. Persze mivel a repuloter hosszu ezert ilyenkor ujra le, majd megprobaltam kilebegtetni amennyire tudtam. Masodik, harmadik kor mar azert jobb volt, de a problema ugyan az vagy alacsonyan, vagy magasra kerultem. Az alacsonynal annyi a problema hogy a futomu is leert, ez nyilvan lehet erezni, vagy inkabb hallani, ennyitol meg nem lesz baja, de nyilvan amint leer a futomu ossztonosen meghuzzuk a magassagi kormanyt, hiszen nem akartunk volna leszalni. Es ekkor persze amig eszbe kapsz, mar 10-15 meter magasan vagy es az okatato csak kopog a muszerfalon hogy lejebb kellene menni.

Kb. 4 alkalom eleg jol sikerult, az okato meg is allapitotta, hogyha nem szolal meg akkor mennyivel jobban megy (egyebkent nem zavar hogyha beszel, de nyilvan en is erzekelem hogy magasan vagyunk, legalabbis amigre kimondja). Ekkora viszont a oldalszel mellett megjelentek a termikek (fuggolegesen felszallo meleg legaramlat) is a kornyeken ami tovabb nehezitette a dolgokat. Eros oldal szel utan egy felszallo legaramlatba egyreszt turbulenciat okoz (nem sokat) illetve nem tudsz normalisan a leszallashoz sulyedni, mert a felszallo legtomeg felemeli a gepet. Ugyhogy hogy lejussunk 1-2 meterre az kulon mutatavany volt.

Gödöllői kilebegtetések

Gödöllői kilebegtetések

Raadasul a 4 alkalom korul rajottem egy tipushibamra is. Miszerint a repter kozepeig eleg jol megy utana meg valahogy mindig magasba kerulok. Nyilvan a megoldas pofon egyszeru, nem vizszintes a godolloi repter, hanem egy domb van benne. Nyilvan megszoktam egy horizont magassagot (gep ablakabol kinezve a motorhazteto illetve a valos fold – eg hatar kozott milyen tavolsag van), de ez csak a dombon folfele volt igaz. A domb tuloldalan egy kicsit nyomni kell a magassag kormanyt, hogy 1-2 meteren maradjak es ne az emelkedjek el a foldtol. 5. es a 6. kor mar eleg jol sikerult a korulmenyekhez viszonyitva. Pesze tobbszor volt talaj erintesem, ami egyebkent csak azert baj, mert a ugy tudom tartani az egyenes vonalu mozgast, hogy a gep eleje balra mutatot (jobbrol fujt a szel).

Szélrátartás kilebegtetéskor és ráfordulás a leszálláshoz

Szélrátartás kilebegtetéskor és ráfordulás a leszálláshoz

Viszont amikor foldet ersz akkor a ket futomu nem lesz parhuzamos a hossztengellyel, hanem az egyik elorebb van mint a masik, es a fix kerek sem allnak iranyba. Nyilvan ezert leszallaskor be kell forditani a gepet pályairányba, de ekkor a gep nem egyenesen fog menni hanem elkezd sodródni a repuloter szele fele.
Miert ertelme van ennek az egesz kilebegtetesnek? Leszallas utolso elotti fazisa a kilebegtetes, ilyenkor folyamatosan csokken a sebesseged, egeszen addig amig foldet nem ersz, minnel jobban kilebegteted a gepet annal kisebb sebesseggel ersz foldet ami jo az osszes alkatresznek. Egyebkent az eros oldalszel miatt, illetve mivel a feladat megkivanta, gyakorlas kozben az okatot kezelte a porlaszotofutest, meg a gaz adagolast is. Utolso kornel pedig annyi volt a kulonbseg, hogy itt foldet is ertunk es nem mentunk tovabb.

Visszacsatolas
Amellett, hogy engen nem zavar az oldalszel, sot elvezem is, mert igy legalabb ezt is megtanulom, mig masok lehet hogy soha nem talalkoznak ilyen oldalszellel, es ugy vezetik le a 45 orat, hogy nem tudtak ilyen oldalszeles leszallast gyakorolni. Masreszrol meg az okatoval beszelgettem, hogy megis hova tegyem magam igy 2,5 ora repules utan. Lenyegeben csak annyit valaszolt a kerdesemre, hogy ugye nem az a cel hogy az atlaghoz hasonlitsam magam. Az atlagos novendekek egyreszt mar nem is annyira akarjak ezt csinalni (nem lelkesek, hogy repulhetnek), es inkabb varnak egy masik napot. Szoval egyenlore maradok az elmezonyben igy 2,5 repult ora utan – ami azert jo erzes.

Megjegyzes
Nem azert irok ennyit, hogy az olvasokat untassam, inkabb egy jo reszet csak magamnak irom le.

  • igy ha el is felejtem milyen volt, ujra el tudom olvasni (na ezert irok hosszan a kulfoldi utaimrol is)
  • masresz szakmailag lehessen latni hogy 45 ora utan mennyire tisztultak le a dolgok (fogalmakat esetleg rosszul hasznalok, illetve a feladatok bonyolultsaga mennyire nehez / vagy konnyu)

Egyebkent jut eszemben, ma peldaul sikerult rajonnom, hogy az egyik muszert eddig rosszul ertelmeztem es a jovoben a horizontot kellene csak hasznalni, hogy egy kanyar vagy szellokes utan egyenesbe tegyem a gepet (azaz szaknyelven mondva, ne logjon).

 

Elméleti vizsga – pipa

Hetfon sikeresen megirtam az elmeleti vizsgat. Itt azert nem az egyetemi szinvonal az etalon. mert hat mernok barkibol lehet, hiszen egy vonalzo nem bant senkit. Nem ugy mint egy pilota. Igy itt eleg kemeny felkeszules kell – az egyetemhez kepest, es sokkal szerte agazobbak a tema teruletek is mint anno az egyetemen  főiskolán volt. A teszteken is minimum 75%-ot kell teljesiteni. Ez azert kinos, mert ha egy temakoron belul csak 6 kerdest kapsz akkor abbol nem ronthatsz el maximum 1-et. Ugyanis itt temakoronkent kell szamolni a dolgot, hiszen nem eletszeru, hogy pl a meteorologiat jol tudod, de a szilardsagtanbol csak 30%-ot ersz el.

Mivel 4 perc mulva megyek az elso gyakorlati oramra, igy most nem irok tobbet. A cel ugyis az volt, hogy feltelepitsem ezt a blogot. Es ki gondolta volna hogy tenyleg csak 5 perc kellett hozza (http://sugo.wphu.org/telepites-es-frissites/telepitesi-utmutato).